- A tojások fehérjét kemény habbá verem. Állandó keverés mellett beleszórom a cukrot, és egyenként hozzáadom a tojások sárgáját. Rászitálom a keményítővel, a kakaóporral meg a sütőporral elkevert lisztet. Hozzáadom a nem túl apróra morzsolt babapiskótát. Belereszelek 5 dkg csokoládét, majd az egészet óvatosan összedolgozom. A tésztát 26 cm-es kivajazott, kilisztezett tortaformába simítom, és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30 percig sütöm. Közben a tejszínt felmelegítem, vigyázva, hogy fel ne forrjon. Beletördelem a maradék csokoládét, lehúzom a tűzről, és addig kevergetem, amíg a csoki megolvad. Ezután a hűtőbe teszem, és hagyom megdermedni. A tortabevonót megolvasztom, és vékonyan egy hideg üveg- vagy márványlapra kenem.
- Megvárom, amíg megszilárdul, majd egy késsel kunkori forgácsokat faragok belőle, és gyorsan a hűtőbe teszem. A csokoládékrémet habverő segítségével habosra keverem. A piskótát kettévágom, megtöltöm a krém egyharmad részével, a maradékkal pedig bevonom a tortát. A csokiforgácsokat a torta közepére szórom. Kevés kakaóporral és porcukorral meghintve tálalom.
Hozzávalók
4 személyre