Forrás: Pásztor Tünde

Csülkös korhelyleves

Csülkös korhelyleves

A csülköt megmossuk, egy éjszakára beáztatjuk, nehogy túl sós legyen a levesünk. Másnap leöblítjük, és friss hideg vízben a babérlevelek, a megtisztított
fokhagymagerezdek és a bors társaságában lassú tűzön félig megfőzzük. Mivel kifejezetten savanyú levest szeretnénk, most kivételesen nem mossuk ki a savanyú káposztát, hanem a levével együtt hozzáadjuk a félig főtt csülökhöz. Teljesen puhára főzzük a csülköt az épp hogy csak gyöngyöző levesben.
Ha a hús megpuhult, kivesszük egy tálra, hagyjuk egy kicsit kihűlni. Közben hagyományos módon berántjuk a levest. Egy kisebb lábasban az evőkanálnyi zsíron üvegesre pároljuk a finomra vágott vöröshagymát, rászórjuk a lisztet, halványbarnára pirítjuk, és a tűzről levéve hozzákeverjük az őrölt piros paprikát. Kevés hideg vízzel felengedjük (így nem lesz csomós), és belekeverjük a csendesen fövő levesbe. Még körülbelül öt percig összeforraljuk. Közben belekarikázzuk a virslit, és levesbetétként beledobjuk a rizst.
Közben a kiemelt csülköt kicsontozzuk, felkockázzuk. A kész levesből kiemeljük és kidobjuk a babérleveleket, beletesszük a felaprózott csülköt. Sok tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.

kaloria 370 CAL
ido 100 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink