Forrás: Pásztor Tünde

Falusi zöldborsóleves krémsajtos daragaluskával

Meghámozzuk a sárgarépát, a gyökeret, a zellert és a vöröshagymát, majd mindegyiket apróra vágjuk.

Egy lábasba dobjuk a vajat, és megpároljuk rajta a felaprított zöldségeket. Amikor már roppanósra puhultak, hozzádobjuk a finomra vágott petrezselyem zöldjét, átforgatjuk, felöntjük bő egy liter vízzel, hozzáadjuk a fagyos zöldborsót, felforraljuk, és már csak egy-két percig főzzük, míg a fagyasztott zöldborsó meg nem puhul. Közben ízlés szerint ízesítjük sóval, borssal, pici cukorral.

A galuskához mérőpohárba öntjük a két egész tojást. Átöntjük egy tálba. Olajból kimérjük a két tojás térfogatának a felét, ezt is hozzáadjuk.

Belekeverjük a krémsajtot, valamint annyi búzadarát, hogy a massza lágy, de ne folyós legyen. Addig pihentetjük, míg felforr a sós víz, amelyben majd ki fogjuk főzni.

Nokedliszaggatóval beleszaggatjuk, közben fakanállal egyszer-kétszer megkeverjük, ne ragadjanak össze a szemek. Ha újra felforrt a víz, nagyon kicsi lángon még 8-10 percig főzzük.

Kelkáposztás gulyás

kaloria 310 CAL
ido 45 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.