Gombás-zöldséges fasírozott
A zsemléket beáztatjuk, jól kinyomkodjuk, és a darált húshoz adjuk. A vöröshagymát apróra vágjuk, egy kis
olajon megfonnyasztjuk, majd megpároljuk rajta a felszeletelt gombát. Ha kész, a zsírjára pirítjuk, s belekeverjük az apróra vágott újhagymát is, a zöldjével
együtt. Pirospaprikával, sóval, borssal ízesítjük. A kaliforniai paprikát és a cukkinit kis kockákra vágva összekeverjük a hagymás alappal, azután a tojásokkal, a zsemlemorzsával meg a zúzott fokhagymával együtt a
darált húshoz adjuk. A masszát alaposan összedolgozzuk, és kétfelé vesszük. Kiolajozott alufólián egyenként fél centi vastagon elterítjük.
Első töltelék
Az első töltelékhez a tojásfehérjéből egy csipet sóval omlettet sütünk, amit ráterítünk az egyik darált húsos lapra. Betakarjuk a leforrázott és összevágott, sóval, fokhagymával ízesített parajjal. A fólia segítségével felgöngyöljük a tekercset, majd tepsibe tesszük.
Második töltelék
A második töltelékhez a tojássárgájából a tejszín és egy csipet só hozzáadásával ugyancsak omlettet készítünk. Rásimítjuk a másik előkészített darált húsra, feltekerjük, és azt is a tepsibe tesszük. A fólia végeit betekerjük, végül a fasírtroládokat a 160 fokos sütőben 30-40 perc alatt
megsütjük.