Gyömbéres csirkecombok fűszeres almakompóttal

A csirkecombokat befűszerezzük sóval, frissen őrölt színes borssal, bedörzsöljük a meghámozott, lereszelt gyömbérrel. Belefektetjük egy kizsírozott tepsibe (egy rétegben). Közé dugdossuk a lehéjazott, cikkekre vágott lila hagymát és a szecsuáni borsot. Olvasztott libazsírral meglocsoljuk. Alufóliával lefedjük, és 160 fokos sütőben 2,5 órán át pároljuk.

Ha kész, levesszük róla a fóliát, és ízlés szerint kicsit megpirítjuk a tetejét.

Egy lábasba rakjuk a fahéjat, a szegfűszeget és a csillagánizst. Vékonyan lehántjuk a narancs és a citrom héját, ezt is rászórjuk. Levüket kifacsarjuk, ráöntjük a fűszerekre. Adunk még hozzá pár deci vizet, és elkezdjük forralni. Teszünk bele egy csipet sót, és annyi cukrot szórunk bele, hogy egyensúlyban legyen a lé savassága és édessége. Pár perc forralás után átszűrjük.

Az almát meghámozzuk, negyedeljük, kivágjuk a csutkát, majd cikkekre vágjuk a gyümölcshúst. Beledobjuk a lébe, és egy-két percig forraljuk. Utána rögtön elzárjuk alatta a tüzet, és a lében hagyjuk kihűlni.

Debreceni káposztás csirke

kaloria 490 CAL
ido 190 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink