Forrás: O. Horváth György

Harcsapörkölt egyszerűen

Harcsapörkölt egyszerűen

A rétimajori vízi birodalmat fenntartói Halországnak keresztelték el. Nem túlzás ez, hiszen minden van itt, ami a vízzel kapcsolatos: horgásztavak, mocsár és nádi iskola, madárvárta és nem mellékesen wellness, halétterem. E sorok írója 1978-tól éveken át hetente biciklizett ide, mikor még „csak” tógazdasági termelés és szaporítás folyt. Télen-nyáron madarásztam,
„mocsarásztam”. Akkoriban nem sejthettem, hogy egyszer itt fogunk fotózni, fenséges ételeket elkészíteni.
Házigazdánk, Lévai Ferenc harcsapörköltet főzött. Azért
ezt, mert szerinte a magyar háziasszonyok megérdemlik, hogy karácsonykor ne kelljen sokat bíbelődniük a főzéssel, mégis finom ételt szolgálhassanak fel az asztalra. Márpedig harcsapörköltet mindenki tud főzni!
Valóban nem sokat szöszmötölt! A harcsafilét kockákra
vágta, besózta, majd egy órát állni hagyta. Bográcsban a szalonnát kisütötte, majd a zsiradékon a felkockázott hagymát átpárolta, hozzádobta a felkarikázott zöldpaprikát, paradicsomot, zúzott fokhagymát. Jöhetett a nemes fűszerpaprika – persze már a lángról levett bográcsban oldotta fel a színeket, ízeket, nehogy odaégjen. Ezután került bele a harcsafilé. Félóra alatt készen is voltunk. A pörköltet hagyományos tepertős-
túrós csuszával tálalta.

kaloria 430 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.