Forrás: Receptposta

Joghurtos málnatorta

A PISKÓTÁHOZ:

ELŐKÉSZÍTÉS: 45 perc – SÜTÉS: 15 perc – HŰTÉS: 4 óra –
Gőz felett összeolvasztjuk a piskótához a vajat és a csokit. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Összedolgozzuk a tojássárgájákkal és a csokis-vajas keverékkel. Összekeverjük a lisztet, a sütőport és a kakaót, majd belevegyítjük a tojásos masszába. Egy 24 cm átmérőjű tortaformát papírral kibélelünk, belesimítjuk a tésztát, és 160 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, két lapba vágjuk, az egyiket visszarakjuk a formába, megkenjük lekvárral, rátesszük a másik lapot.

A KRÉMHEZ:

A krémhez a joghurtot, a porcukrot és a málnát botmixerrel pürésítjük. Hozzákeverjük az instant zselatint. Beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. Rákenjük a piskóta tetejére, közben megszórjuk csokicseppel. Több órára hűtőszekrénybe rakjuk dermedni.

A DÍSZÍTÉSHEZ:

Végül ízlés szerint díszítjük tejszínhabbal, liofilizált málnával, étcsokireszelékkel, apró, színes cukorkákkal. Az oldalát hagyhatjuk csupaszon vagy megszórhatjuk darált dióval (előtte egy kis puha vajjal le kell kenni, hogy rátapadjon a dió).

kaloria 260 CAL
ido 300 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Receptposta

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.