Kastélytorta

Habbá verjük a tojásfehérjéket a 450 g kristálycukorral. Összekeverjük a darált diót a kakaóval, beledolgozzuk a cukros tojáshabba az étolajjal együtt. A masszát öt egyenlő részre osztjuk. Sütőpapírral bélelt sütőlemezen 30 cm átmérőjű kört kenünk egy-egy adagból, és enyhén gőzös sütőben 180 fokon 10-12 perc alatt megsütjük, a tepsi méretétől függően egyesével vagy párosával. Rácson hagyjuk kihűlni a lapokat.

A krémhez világos karamellt készítünk a kristálycukorból. A pudingport simára keverjük egy kevés tejszínnel, hozzáadjuk a többi tejszínt is, majd mindezt vékony sugárban elkezdjük hozzáönteni az olvasztott cukorhoz, közben folyamatosan keverjük, kész krémmé sűrítjük. Teljesen kihűtjük. A tejszínből kemény habot verünk a vaníliás cukorral. A zselatint beáztatjuk, majd felmelegítjük. A kihűlt krémet botmixerrel simára keverjük, hozzáforgatjuk a tejszínhabot, és végül hőkiegyenlítéssel eloszlatjuk benne a meleg zselatint.

Egyforma, 28 cm-es köröket szúrunk ki a megsütött kakaós piskótákból. Az alsó lapot tortatálra tesszük, rákenünk egy réteg krémet, és így folytatjuk. Végül bekenjük a torta tetejét és oldalát is. Oldalt darált dióval megszórjuk. Tálalás előtt a tetejét csokiforgáccsal díszítjük. Pár órára érdemes behűteni.

Narancsos mandulatorta (gluténmentes)

kaloria 300 CAL
ido 125 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink