Kukoricakupolás borda

Kukoricakupolás borda

A karajt egyben hagyva megmossuk, majd leitatjuk róla a nedvességet, és sóval, őrölt borssal, reszelt
szerecsendióval alaposan bedörzsöljük. Az olajat egy széles serpenyőben megforrósítjuk, és a húst körös-körül hirtelen megsütjük rajta. Áttesszük egy tepsibe, forró olajával leöntjük. A héjától megfosztott hagymát mellédobjuk, és alufóliával beborítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (160-170) körülbelül 1 óra alatt puhára sütjük-pároljuk. Közben, ha kell, egy kevés vizet is öntünk alá.
A kukoricát lecsöpögtetjük, a fokhagymával és a tejszínnel simára turmixoljuk, a felaprított petrezselyemmel, a zsemlemorzsával meg a tojással összekeverjük. Megsózzuk, megborsozzuk. A kukoricamasszát a húsra kenjük, a vajat a tetejére morzsoljuk, és még legalább 10 percig – illetve addig, amíg a külseje ropogós nem lesz – sütjük. Ha kész, 10 percig állni hagyjuk, majd ujjnyi széles szeletekre vágva tálaljuk.

kaloria 420 CAL
ido 110 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink