Forrás: Pásztor Tünde

Meggyes-mandulás piskótatekercs

A PISKÓTA

ELŐKÉSZÍTÉS: 40 perc SÜTÉS: 12 perc HŰTÉS: 1 óra. – Elektromos habverővel több percig keverjük az öt tojás sárgáját a cukorral, mindaddig, míg jól meg nem nő a tömege. Egy másik tálban habot verünk a fehérjékből. Egy lyukas fakanállal több adagban összeforgatjuk a tojáshabot a cukros tojássárgájákkal és a liszttel. Egy nagy gáztepsibe sütőpapírt terítünk, beleöntjük a masszát, és 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Azonnal felcsavarjuk, kitekerjük, ezt néhányszor megismételjük. Összetekerve hagyjuk kihűlni.

A KRÉM

Kimagozzuk a meggyet, kis cukorral összerottyantjuk, de úgy, hogy a szemek egyben maradjanak. A meggyszemek felét kiszedjük, a többit botmixerrel pürésítjük, kihűtjük. Összekeverjük a mascarponét a maradék cukorral, a vaníliás cukorral, majd eloszlatjuk benne a meggypürét és a zselatinnal habbá vert tejszínt. Megkenjük a piskótát, rászórjuk a darabos meggyet, feltekerjük. Kívülről is bevonjuk krémmel.

A DÍSZÍTÉS

A mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk, tányérra borítjuk. Ha kihűlt, meghempergetjük benne a roládot. Pár szem meggyel díszítjük.

kaloria 112 CAL
ido 210 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink