Forrás: Sztárkifőzde

Mustáros fehérpecsenye édesburgonyával és amerikai káposztasalátával

Mustáros fehérpecsenye édesburgonyával

  1. A hússzeleteket kiklopfoljuk, befűszerezzük kis borssal, megkenjük mustárral, majd megforgatjuk olajban, s egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
  2. Másnap egy serpenyőben felizzított olajba tesszük, s hirtelen megkapatjuk, hogy vékony kéreg keletkezzen a pecsenyén. Utána felöntjük pici vízzel, sózzuk, s addig pároljuk, amíg a víz el nem fogy. A finom pecsenye titka, hogy az olajba apróra vágott vöröshagyma és fokhagyma kerül még a sütés előtt. Az édesburgonyát meghámozzuk, majd sós vízben éppen csak megfőzzük. Utána sütőben jól átsütjük, és máris tálalhatjuk.

Káposztasaláta

  1. Lereszeljük a káposztát, a lila hagymát vékonyra vágjuk, a sárgarépát felkarikázzuk. A zöldségeket jól összekeverjük egy tálban, majd sózzuk, s pár percig állni hagyjuk. Addig egy másik tálban alaposan összekeverjük a tejfölt, a majonézt és a mustárt. Hozzátesszük a köménymagot, s ha valaki kedveli, bátran mehet bele kakukkfű és bazsalikom. A tejföl helyett joghurtot vagy kefirt is lehet használni, akkor könnyebb salátát kapunk. Akkor a legfinomabb, ha legalább egy éjszakát hagyjuk a hűtőben összeérni az ízeket, természetesen lefedve.

Egészben sült szűzpecsenye paradicsommal töltve

Tormás-fehérboros pecsenye

kaloria 610 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Sztárkifőzde
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.