Nagymama csokoládétortája

Habosra keverjük az öt tojássárgáját a porcukorral, majd hozzákeverjük a kakaót is. A nyolc tojásfehérjét a kristálycukorral kemény habbá verjük, és óvatosan kis adagokban hozzákeverjük a cukros-kakaós masszához. Végül belekeverjük a mazsolát meg a darált diót is.

Ezután közepes nagyságú tortaformába öntjük a masszát. 170-180 fokra előmelegített sütőben úgy sütjük, mint a piskótát.

Amikor a tészta megsült, egy percig hagyjuk a nyitott ajtajú sütőben, így nem esik össze. Ezután a formában hagyjuk langyosra hűlni, majd rácsra helyezve teljesen kihűtjük.

A krémhez a tojássárgájákat jó habosra kikeverjük a vajjal, a por- és vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk a kakaót és a rumot (vagy rumaromát).

A kihűlt tortát kétfelé vágjuk, és a krémnek a felét rákenjük az alsó lapra. Ezután ráhelyezzük a másik tésztalapot, egy kicsit a tenyerünkkel rányomjuk, majd bevonjuk a maradék krémmel. Legalább egy napot hagyjuk állni, mert minél tovább áll, annál finomabb lesz, és annál szebben tudjuk szeletelni.

Kard Éva adonyi olvasónk még a Családi kedvencek pályázatára küldte a következő finomság leírását. Azt írja, hogy a krémes tortákat különösen szeretik, és az egyik nagy kedvencük a következő torta. Évtizedek óta minden ünnep alkalmával megsüti. A tésztába liszt helyett darált dió, kakaó és mazsola kerül, mégis nagyon szép magasra feljön sütés közben. A csokoládés töltelék íze, ha egy-két napot áll, és az ízek jól összeérnek, akkor a gyerekkora egyik csokoládéjára, a sportszeletre emlékezteti. Előfordul, hogy egyszerre két tortát is süt, olyankor az egyiket elteszi a fagyasztóba, és amikor megkívánják, szobahőmérsékleten hagyja felengedni. Ilyenkor még finomabb a torta, mert jól összeértek az ízei.

Mogyorós csokitorta

kaloria 300 CAL
ido 65 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.