- A nyulat megtisztítjuk, megmossuk, a húsos részeket – a combokat, a lapockát és a gerincet – kicsontozzuk. A színhúst félretesszük, a többit a csontokkal együtt a megtisztított zöldségekkel, a vöröshagymával és a fokhagymával 4 l vízben feltesszük főni. Sóval és szemes borssal ízesítjük. Lassú tűzön, gyöngyöztetve főzzük, egészen addig, amíg a leve a felére visszaforr. Közben többször leszedjük a habját, hogy szép, tiszta kocsonyát kapjunk.
- A nyúlhúst kockákra vágjuk, lábasba tesszük, a főzőléből rámerünk annyit, hogy jól ellepje, és puhára pároljuk benne a húst. Ezután a húst leszűrjük, és visszaöntjük a nagy fazékba, a fődögélő kocsonyához. Az egészet jól elkeverjük, vigyázva, hogy most már ne forrjon fel. Ezután következik a tálalás. A tányérok aljára a karikákra vágott sárga- és fehérrépa kerül, amit felöntünk lével, hogy bőven ellepje. Hagyjuk megdermedni, majd következik a puhára főtt nyúlhús. Erre megint levet öntünk, s várunk, amíg megkocsonyásodik. Végül kockákra vágott lila hagymával zárjuk a sort, amire rámeregetjük az utolsó adag levest. Az ily módon, rétegesen összerakott kocsonyát hűtőbe tesszük, amíg alaposan lehűl. Salátaágyon, petrezselyem zöldjével díszítve tálaljuk.
Hozzávalók
4 személyre