Diós piskóta
A piskótához szétválasztjuk a tojásokat. Elektromos habverővel krémesre keverjük a tojások sárgáját 5 evőkanál meleg vízzel, a cukorral és a vaníliás cukorral. A fehérjékból habot verünk. Összekeverjük a darált diót a liszttel meg a keményítővel, beledolgozzuk a cukros tojássárgájákba. Hozzáadjuk az olvasztott csokit és vajat,
majd beleforgatjuk a tojáshabot is. Kizsírozott, kilisztezett, 26 cm átmérőjű kerek tortaformába simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 35 perc alatt megsütjük. Kihűtjük, majd három lapba vágjuk.
Krém
Összedolgozzuk a krémhez a szitán áttört túrót és a krémsajtot. Megtisztítjuk a ribizlit. Szirupot főzünk a 15 dkg cukorból és 0,65 dl vízből, beledobjuk a ribizliszemeket. Egy percig főzzük benne, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Végül hozzátesszük a túrókrémhez. Beáztatjuk a zselatint, kinyomkodjuk, majd kevés forró vízben feloldjuk, összedolgozzuk a ribizlis krémmel. Habot verünk a tejszínből. Ha már kezd dermedni a krém, hozzákeverjük a tejszínhabot is. Az alsó tortalapot körülvesszük egy tortagyűrűvel. Rásimítjuk a krém felét.
Rárakjuk a középső piskótalapot, erre jön a maradék krém. Ráteszszük a felső tésztalapot, finoman lenyomkodjuk. Körülbelül három órára hűtőszekrénybe tesszük.
Díszítés
Habot verünk tejszínbol a porcukorral, majd kívülről bevonjuk a tortát. Csokiforgáccsal, pisztáciával, ribizlivel díszítjük.