Somlói torta

Beáztatjuk a rumba a mazsolát.

Utána megsütjük a piskótákat. Mind a három ugyanúgy készül: a három egész tojást a három evőkanál cukorral elektromos habverővel négy-öt percig verjük. Közben egy tálban összeforgatjuk a száraz anyagokat. Hozzászitáljuk a tojáshabhoz, és fakanállal vagy spatulával dolgozva alaposan összekeverjük.

Sütőpapírt szabunk a tortaforma aljába, és egyesével megsütjük a sárga, a diós és a kakaós lapot. Rácsra borítjuk, lehúzzuk róla a papírt, és hagyjuk teljesen hidegre hűlni.

Elkészítjük a rumos szirupot, amivel majd meglocsoljuk a piskótákat. A rum kivételével mindent beleteszünk egy lábasba, és sűrűre beforraljuk. Végül hozzáöntjük a rumot is, forrásig melegítjük.

A vaníliás krémhez kevés hideg tejjel csomómentesre kikeverjük a vaníliás pudingporokat (vagy a keményítőt). Utána hozzádolgozzuk a hat tojássárgáját (érdemes ebben a sorrendben csinálni, így nem lesz csomós a krém), majd beleforgatjuk a cukrot is. A maradék tejet felforraljuk. Átrakjuk gőz fölé, hozzáöntjük a tojássárgájás keveréket, és sűrűre főzzük. Ha kész, hozzákeverjük a vaníliás cukrokat és a csipetnyi sót. Hideg vízbe áztatjuk a zselatinlapokat. Pár perc múlva kifacsarjuk, és feloldjuk a meleg krémben. Betesszük a hűtőszekrénybe, hogy elkezdjen dermedni.

Összeállítjuk a tortát. A tortaforma aljába tesszük a sárga piskótát, meglocsoljuk a rumos sziruppal, megszórjuk a leszűrt rumos mazsolával és egy adag durvára vágott dióval. Rásimítjuk a dermedni kezdő vaníliás krém felét. Erre jön a diós lap, ismét locsolás, mazsola, dió, majd a vaníliás krém másik fele. A tetejébe nyomjuk a kakaós lapot, és berakjuk a hűtőszekrénybe, hogy teljesen megszilárduljon a krém.

A csokoládéöntethez összeforraljuk a hozzávalókat.

Tálalás előtt a tetejét és az oldalát is bevonjuk a habbá vert tejszínnel, majd reszelt csokival és darált dióval díszítjük. Tejszínhabot és csokoládéöntetet adunk mellé.

Balázs-féle somlói

kaloria - CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.