Forrás: Kezdőknek könnyedén

Sütőtökös csirkeragu

Két-három evőkanál zsiradékot felforrósítunk egy wokban. Rádobjuk a csíkokra vágott, sózott, borsozott csirkemellet, és kevergetve pár perc alatt megsütjük. Kiszedjük, félrerakjuk.

Teszünk még a serpenyőbe egy evőkanál zsiradékot, rádobjuk a meghámozott, felszeletelt vöröshagymát, és üvegesre sütjük. Ekkor hozzáadjuk a kockákra vágott tököt, az evőkanálnyi sűrített paradicsomot, a lereszelt fokhagymát. Öntünk rá pici (körülbelül fél deci) vizet, fűszerezzük sóval, római köménnyel, mézzel, ízlés szerint csilipaprikával. 10-15 percig főzzük, míg meg nem puhul a tök. Közben, ha szükséges, adunk még hozzá kevés vizet. Hozzáöntjük a fagyasztott zöldségeket (fagyosan), rádobjuk a felkockázott paprikát, visszatesszük a megsült csirkehúst is.

Együtt forraljuk pár percig nagy lángon, amíg a fagyasztott zöldségek jól átforrósodnak. Sűrű, szaftos legyen az állaga. Önmagában is finom, de adhatunk mellé főtt rizst vagy friss kenyeret.

TRÜKK

Minden maradék kis zöldségféle jól hasznosítható ehhez a raguhoz: cukkini, padlizsán, répa, zeller, bármi jöhet még bele. A nyers zöldségeket a sütőtökkel együtt rakjuk hozzá. Víz helyett pedig egy kis levessel engedhetjük fel, így még ízesebb lesz.

Zöldséges sütőtökragu rizzsel

Mindenmentes sütőtökkrémleves csilivel

kaloria 470 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Kezdőknek könnyedén

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.