Sütőtökös sajttorta

Először elkészítjük a sütőtökpürét. Ehhez a kimagozott, gerezdekre vágott sütőtököt megszórjuk fahéjas-vaníliás barna cukorral, majd 170 fokos sütőben puhára sütjük. Ha megsült, kihűtjük, a héját lehúzzuk, a tökhúst turmixgépben pürésítjük.

Közben összeállítjuk a kekszalapot. A zabkekszet késes betétű robotgépbe tesszük, összeaprítjuk, majd hozzáadjuk a cukrot és az olvasztott vajat és még párat keverünk a gépben rajta, míg egy masszává nem áll össze a morzsa. Egy 26 cm-es tortaforma aljába nyomkodjuk a morzsalékot. 180 fokos sütőbe tesszük és 15 perc alatt aranybarnára sütjük.

Míg sül az alap, elkészítjük a sütőtökös krémet. Robotgéppel habosra keverjük a sajtkrémet, a mascarponét és a cukrot. Hozzáadjuk a sütőtökpürét, majd a tojásokat, a lisztet és az összekevert fűszereket. Ráöntjük az elősütött kekszalapra, szépen elegyengetjük, és 160 fokon 15 percig, majd 120 fokon további 70 percig sütjük.

Kivesszük a sütőből – nem baj, ha úgy látszik, mintha nem sült volna meg –, teljesen kihűtjük (lehetőleg egy éjszakán át a hűtőben). Tetszés szerint díszítjük, majd szeleteljük.

Sütőtökös csigakalács

kaloria - CAL
ido 210 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.