Tepsis tarja csomboros káposztával töltve
A hússzeleteket kiklopfoljuk és megsózzuk. A savanyú káposztát kiöblítjük, majd a vágódeszkán kicsit összevágjuk, hogy ne legyenek nagyon hosszúak a szálai. A hagymát finomra aprítjuk, és megfuttatjuk egy kevés olajon. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott füstölt húst, kicsit megpirítjuk, azután összekeverjük a savanyú káposztával meg az apróra vágott csomborral.
A töltelékből egy-egy kupacot a hússzeletekre halmozunk,
majd a szeleteket félbe hajtjuk, hústűvel megtűzzük.
Paprikás lisztbe forgatjuk, azután egy kiolajozott tepsibe fektetjük úgy, hogy félig fedjék egymást. (Az esetleg kimaradt káposztát tegyük a húsok köré/mellé, finom köret lesz belőle.) Lefedve sütjük a 160 fokra előmelegített sütőben körülbelül 1 órát, végül levesszük a fóliát, és rózsaszínűre pirítjuk a hústekercsek tetejét.