Forrás: Ványi László

Tojáslepénnyel bélelt cukkini

Tojáslepénnyel bélelt cukkini

A cukkinit hosszában félbevágjuk, a magházát kivájjuk,
finoman megsózzuk. Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk,
s a cukkinik mindkét oldalát megpirítjuk benne.
A cukkinit kiszedjük a serpenyőből, a megmaradt olajban
megfuttatjuk a fél karikákra vágott lilahagymát, majd
félretesszük. A tojásokat egyenként felütjük, habverővel
habosra keverjük, pici sóval ízesítjük, és 4 kerek tojáslepényt sütünk. Elosztjuk rajtuk a lilahagymát, majd felgöngyöljük, mint a palacsintát.
A tojáspalacsintákat a cukkinik egyik felére fektetjük, a másik felével pedig betakarjuk.
Ugyanabban a serpenyőben a szeletelt bacont takaréklángon ropogósra sütjük, s egy-egy szeletet a cukkinik tetejére helyezünk. A zsemlét nagyobb kockákra vágjuk, megpirítjuk.
Mellettük a paradicsomokat is megforgathatjuk egy
pillanatra a forró serpenyőben. A pirított zsemlekockákat a
paradicsommal váltakozva hurkapálcára fűzzük, és tálalás
előtt a cukkinicsónakokra árbocként feltűzzük.

kaloria 420 CAL
ido 20 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Ványi László

Ajánlataink