Túrótorta dinnyével

Egy 22-25 cm átmérőjű kerek, kapcsos tortaforma alját kirakjuk málnaszörpbe mártott babapiskótával.

A túrókrémhez beáztatjuk a 8 zselatinlapot hideg vízbe. A tejszínt habbá verjük egy evőkanál porcukorral. Egy keverőtálban összevegyítjük a krémes túrót a joghurttal, a maradék porcukorral, a vaníliás cukorral, belereszeljük a citrom héját.

A beáztatott zselatint kinyomkodjuk. Egy kis lábasba áttesszük, ráfacsarjuk a citrom levét, pici vizet is adunk hozzá, és addig melegítjük, míg a zselatin fel nem olvad.

A túrós krémbe beleforgatjuk a tejszínhabot, végül hőkegyenlítéssel eloszlatjuk benne a feloldott zselatint. Ráöntjük a krémet a babapiskótákra, majd betesszük a tortát a hűtőszekrénybe pár órára.

Ha már teljesen megdermedt a fehér krém, akkor a tetejét kirakjuk a szeletekből vájt golyócskákkal (minél színesebb, annál jobb). A zselatinport kis hideg vízbe áztatjuk, majd hozzáöntjük a citromlevet és a cukrot, és addig melegítjük, míg fel nem olvad. Óvatosan ráöntjük a dinnyegolyók tetejére, visszatesszük a hűtőszekrénybe, míg ez is meg nem dermed.

Citromos túrótorta sütés nélkül

kaloria 200 CAL
ido 50 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.