Forrás: O. Horváth György

Tüzes vassal pirított csirke

Tüzes vassal pirított csirke

A csirkemelleket kicsontoztam, vékonyabb szeletekre
vágtam, aztán sóztam-borsoztam. Egyes szeleteket majoránnával, másokat rozmaringgal, harmadféléket kakukkfűvel dörzsöltem be, majd egy kis olajjal meglocsolva legalább egy órára pihenni küldtem őket a hűtőbe.
Megraktam a tüzet – most éppen a cserépkályhában –,
és faszenet készítettem, olyan darabosabbat, mely a vasalóba való. A gyümölcsöket nem túl vékonyra szeleteltem, s kicsi olvasztott vajjal átkentem mindegyik karikát. Külön fűszert ezekre nem raktam, hiszen éppen eléggé markáns ízű lesz mindegyik csirkefalat.
Mikor már volt parázs is, s a hús is pácolódott eleget,
a húsvágó deszkára egy szép nagy káposztalevelet terítettem – ez fogta fel a sülő húsból, gyümölcsből kifolyó szaftokat, mellyel a végén jól meglocsolgattam az ételt. Szóval a káposztára egy-egy szelet húst fektettem, vékonyan átkentem egy kis olajjal, majd jöhetett a vasaló. Először csak tíz másodpercig nyomtam a csirkére a forró vasat, aztán már fordítottam is rajta egyet, hogy a hús másik oldalán lévő rostokat is összerántsa a hő. Így marad szaftos a hús, a keletkező kéreg úgymond magába zárja az ízeket.
Mikor a húsokkal megvoltam, kettő közé szorítottam
egy-egy mozzarellakarikát, ami néhány pillanat alatt meg is olvadt. Következtek a gyümölcskarikák.
A kivivel és a banánnal kicsit óvatosan kell bánni, mert eleve puhák! Az alma, körte, ananász bírja a
megpróbáltatásokat. Már tálalhattam is. Félédes vörösbort kortyoltunk mellé.

kaloria 570 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.