Vargányával és pereccel töltött liba
A libát kívül-belül bedörzsöljük az egyik szál rozmaringgal, sóval, borssal és pirospaprikával. Egy evőkanálnyi felhevített vajon üvegesre pirítjuk a kockákra vágott hagymát. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, és együtt tovább pirítjuk az egészet. Sóval, borssal és pirospaprikával fűszerezzük, hozzáadjuk
a maradék rozmaringot. Levesszük a tűzről, belekeverjük a sajtkrémet, és belemorzsoljuk a perecet. Szükség szerint utánasózzuk, majd a masszát a libába töltjük, és a nyílást összetűzzük. A cikkekre vágott mogyoróhagymát egy gerezd zúzott fokhagymával és a felaprított petrezselyemmel együtt kiolajozott sütőformába öntjük. Ráöntünk 2 dl bort,
ráültetjük a libát, és a 150 fokra előmelegített sütőben a pecsenyelével locsolgatva körülbelül 2 óra alatt megsütjük.
Közben a meghámozott krumplikat kiolajozott alufóliába
csomagoljuk, és a sütőben megsütjük. Kivesszük, és hagyjuk kissé hűlni. A hosszanti oldalukon „kalapot” vágunk, kanállal kivájjuk a belsejüket. A kivájt krumplit összekeverjük a tojások sárgájával, majd hozzáadjuk a tejszínt és a frissen reszelt szerecsendiót. Ezek után beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, majd a masszát egyenletesen a kivájt krumplikba töltjük. A krumplikat kiolajozott sütőtálban pirosra sütjük a sütőben. Közben a maradék vajon megpároljuk a karikákra vágott zöldhagymát és az áttört fokhagymát. Sóval, borssal és pirospaprikával fűszerezzük. Felöntjük a maradék borral, és 5 percig főzzük. A zöldséget tálra rakjuk, ráfektetjük a sült libát, és a krumplival együtt tálaljuk.