Vegán almás-körtés pite sós karamellel

Először a pitetésztát készítjük el. A fagyos margarint gyorsan elmorzsoljuk a liszttel, sóval, cukorral, vagy robotgéppel morzsásítjuk. Egy-egy kanál vizet hozzáadva addig gyúrjuk a tésztát, amíg szépen össze nem áll. Inkább kicsit száraz maradjon, mint ragadós legyen, és igyekezzünk rövid idő alatt összedolgozni, hogy a margarinnak ne legyen ideje túlzottan megolvadni, így kapunk majd finoman morzsálódó, roppanós pitetésztát. Végül a kész tésztát legalább 30 percre, de akár egész éjszakára hűtőbe tesszük

Lisztezett gyúródeszkán kör alakúra nyújtjuk a tészta kétharmadát. A piteformát kikenjük margarinnal, és kibéleljük a tésztával. Ráteszünk egy sütőpapírt, lesúlyozzuk, 190 °C-ra előmelegített sütőben 10 percig elősütjük.

Ezután elkészítjük a tölteléket. A körtét meg az almát meghámozzuk, kiszedjük a magházukat, húsukat kis kockákra vágjuk. Cukorral és citromlével összekeverjük, hagyjuk állni.

20 dkg cukrot karamellizálunk, majd belekeverünk 5 dkg margarint és fél teáskanál sót. A gyümölcsöt leszűrjük, összekeverjük a fahéjjal, a gyömbérrel, az őrölt szegfűszeggel és a kukoricakeményítővel. Belekanalazzuk az elősütött tésztába. Rálocsoljuk a sós karamellt.

A maradék tésztát kinyújtjuk, kis leveleket vagy más formákat vágunk ki belőle, és sűrűn kirakjuk vele a pite tetejét. Visszatoljuk a sütőbe, és készre sütjük. Ha nagyon barnulna a teteje, alufóliával letakarjuk.

Vaníliakrémes almás pite levendulával és kakukkfűvel

kaloria 360 CAL
ido 140 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink