Forrás: Jakabffy László

Vitamintál zöldmártással

Vitamintál

Egy paradicsomot félreteszünk, a többit egy pillanatra
forró vízbe mártjuk, héjukat vékonyan lehúzzuk. Magházukat jó mélyen kivágjuk, hogy tölthetővé váljanak. Két keményre főtt tojást összekeverünk az apróra vágott csemegeuborkával, sózzuk, borsozzuk, mustárral ízesítjük. A masszát a paradicsomok megsózott üregeibe töltjük. A kígyóuborkákat meghámozzuk, először félbe, majd hosszában kettévágjuk, belsejüket egy kanállal kivájjuk. Egy kevés vajon megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a felszeletelt gombát. Sózzuk, borsozzuk, és puhára pároljuk. A párolt gombatölteléket az uborkacsónakokba töltjük.
A maradék négy tojást keményre főzzük, lehéjazzuk,
keresztben kettévágjuk. Sárgájukat kiszedjük, villával összetörjük és egy kevés vajjal kikeverjük. Adunk hozzá egy jó evőkanálnyi apróra vágott petrezselymet, ugyanannyi kaprot, egy kevés átpasszírozott paradicsomot, végül a keverékkel megtöltjük a tojások üregeit. Ha díszesebben szeretnénk tálalni, a töltéshez csillagcsöves habzsákot is használhatunk. A háromféle „töltöttet” szépen elrendezzük egy tálon, fejes salátával, retekkel díszítjük.

Zöldmártás

A zöldmártáshoz a fűszernövényekből turmixgéppel
három evőkanálnyi pépet készítünk, amit összekeverünk
a majonézzel. Ízlés szerint tejföllel, mustárral vagy fehérborral hígíthatjuk.

kaloria 260 CAL
ido 20 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Jakabffy László

Ajánlataink