Forrás: Ványi László

Vörös sügér padlizsánnal, paradicsomraguval

Vörös sügér padlizsánnal, paradicsomraguval

A sügérfilét szeletekre vágjuk, megsózzuk, és egy serpenyőben kevés olívaolajon megsütjük.
A padlizsánt lehéjazzuk, karikákra vágjuk. Megszórjuk
sóval és őrölt fehér borssal, majd a maradék olajon a karikák mindkét oldalát szép pirosra sütjük.
A parajt megmossuk, leszárazzuk, és a sütés után visszamaradt forró olajon éppen csak megforgatjuk.
A paradicsomot leforrázzuk, lehúzzuk a héját, és felkockázzuk. A kisebbeket akár egészben is hagyhatjuk. Egy evőkanál olajon kicsit megpároljuk a félkarikára vágott
lilahagymát, hozzáadjuk a paradicsomot, sóval, őrölt fehérborssal, frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük, s pár
perc alatt összerottyantjuk. A paradicsomragut a tányérok
közepére szedjük, rátesszük a sült halfilét meg a padlizsánszeleteket, végül elrendezzük rajta a párolt spenótot.

kaloria 390 CAL
ido 40 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Ványi László

Ajánlataink