Zöldséges leves paprikás tésztával

Kevés zsiradékon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát. Felkarikázzuk a sárgarépát, felkockázzuk a zellert. A brokkolit kicsi rózsákra bontjuk. Rádobjuk az üvegesre sütött hagymára a sárgarépát, rövid idő után hozzáadjuk a zellert is, és együtt pároljuk.

Ha már majdnem puha a sárgarépa, hozzátesszük a fagyos zöldbabot, majd pár perc múlva a brokkolit is. Felöntjük körülbelül másfél liter vízzel, és elkezdjük főzni.

Közben beledobunk még a lébe egy kis gerezd tört fokhagymát és egy kis csokor összevágott petrezselyem zöldjét. Sózzuk, borsozzuk, kis lángon gyöngyöztetve készre főzzük.

Egy tojásból és szűk 10 dkg lisztből levestésztát gyúrunk. Beledolgozunk még egy púpos teáskanál őrölt pirospaprikát is. Hagyjuk kicsit pihenni, majd három-négy mm vastagra gyújtjuk, és gyufaszálnyi darabokra vágjuk. Sós, forró vízbe dobjuk. Ha feljött a víz tetejére, akkor még két-három percig főzzük. Hideg vízzel átmossuk, és pici zsiradékkal elkeverjük, ne tapadjanak össze a szálak. Csak közvetlenül tálalás előtt rakjuk a levesbe (vagy a tányérokba adagoljuk).

Karfiolkrémes zöldségleves

 

kaloria 110 CAL
ido 50 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.