Forrás: Füstös konyha, Horváth György szakács

Zsályás csirke zöldségágyon

A hozzávalókból is kitűnik, hogy ehhez az ételhez minden olyan zöldséget, de még gyümölcsöt is felhasználhatunk, amit fellelünk a konyhában.

A lényeg, hogy az 5-6 evőkanál sót, 1 evőkanál cukrot, fél-fél evőkanál köményt, zsályát, rozmaringot, majoránnát, egy teáskanál erős paprikát és borsot, egy tucat szegfűszeget és egy csapott mokkáskanál őrölt szegfűborsot jól elkeverjünk. Ezzel a száraz páccal alaposan átdörzsöltem a combokat. Egy órát hagytam állni, addig a zöldségeket vágtam nagyobb darabokra. A répák kicsik voltak, maradtak egyben, ahogy a gombák is. A hagymát és a krumplit kisebb cikkekre vágtam, a kápiát és a kukoricát egyben hagytam. A tárcsán kicsi tűz mellett kiolvasztottam a felvágott szalonnát, még egy kis zsírral kiegészítettem.

A töpörtyűt kiszedtem, félreraktam. Előbb a combokat sütöttem barnára, úgy 40 perc alatt, a lényeg, hogy a csontjánál már ne legyen véres. A húsok zsiradékában előbb a hagymát pirítottam át, mellette a tárcsa szélére halmoztam a többi zöldséget. A répát és a krumplit kihagytam, azokat akkor raktam fel, amikor az előzőek már elkészültek és kiszedhettem őket. S ezzel már készen is voltam.

A tárcsára halmoztam mindent, hogy átmelegedjen, majd a zöldségekkel, a nagy cikkekre vágott, kicsit lepirított mangóval tálaltam a csirkecombokat. Gyors, könnyű étel ez, de a sokféle zöldség, egy kis gyümölcsös édesség és savasság a zsályás alapízzel bíró combokhoz nagyon passzol. Ahogy mindehhez a fehérbor is, illetve egy jó adag lepénykenyér.

Grillezett csirkecomb paradicsomos birssel

10 töltött csirkecomb, amit mindenki imádni fog

 

kaloria 450 CAL
ido 180 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

8 személyre

Forrás: Füstös konyha, Horváth György szakács

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.