Régi kedvenc a dobostorta, ami meghódította a világot. Most, hogy bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, felelevenítettük a történetét!

A dobostorta is bekerült végre a Hungarikumok Gyűjteményébe

134 évvel ezelőtt álmodta meg, és mutatta be a nagyközönségnek a dobostortát Dobos C. József cukrászmester. Ma pedig már bekerült a sütemény a Hungarikumok Gyűjteményébe, A dobostorta első kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is.

A Dobos-torta Európa-szerte hamar ismertté vált. Ez persze azért is volt, mert más volt, mint az addig megszokott torták. A megszokott emeletes, túlságosan felcicomázott torták után, egy egészen más megjelenésű édesség volt. Ráadásul a töltelék vajkrémből, nem pedig főzött krémből készült. A legenda szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú tévedése vezette rá, aki só helyett cukrot tett a köpülő edénybe. A cukrászmester az „elrontott” vajból alkotta meg híres művét. A finomságot társzekereken, sózott jég között szállították Dobos műhelyéből Nyugat-Európa városaiba. 1906-ban, amikor a mester visszavonult, átadta az eredeti receptet a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsos Ipartestületnek, azzal a feltétellel, hogy bármelyik ipartestületi tag azt szabadon felhasználhatja.

[eadvert]

2017-ben Magyarországon miniszteri rendeletben határozták meg a híres torta összetételét és alakját: „kör alakú torta, amelyben öt Doboslap között Doboskrém található. A Doboslap és a Doboskrém közel egyenlő vastagságú. A Dobostorta tetejét az aranybarnára karamellizált cukorral készített Dobostető alkotja.”

Mákos-szedres torta

Szabolcs ízei torta

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.