Mióta Váncsa István Ezeregyrecept című szakácskönyvében kimerítően és részletesen megfogalmazta, hogy miért is nem definiálható a saláta, tudjuk, hogy nem is érdemes ezzel próbálkozni. A legtöbb, amit a szerző szavaival elmondhatunk róla: „Az esztétika mai állása szerint műalkotás az, amit a készítője annak szán. Ugyanígy saláta az, amit a készítője annak tekint.” Ha meghatározást nem is, egy kis útmutatót mégis adunk, hogy mi mindent érdemes összekeverni egy jó kis salátástálban. Nem árt, ha van benne:
– valami, ami ropog (nyers zöldség, gyümölcs, dióféle),
– valami, ami puhán foszlik (zöld levelek, főtt zöldség vagy gyümölcs),
– valami, ami sós (sajt, olajbogyó, szardella stb.),
– valami, ami édes (gyümölcs nyersen, főve, aszalva, cukrozott dióféle, méz, stb.),
– valami, ami savanyú (citrom, balzsamecet, joghurt stb.),
– valami, ami ízes (szárított és friss fűszerek, mustár stb.),
– valami, amitől jól is lakunk (pirított kenyérkocka, tojás, sült burgonya, rizs stb.),
– valami jobbfajta olaj,
– és ezen kívül bármi más, ami eszünkbe jut.
