A tél és a karácsony nem csak az ünnepekről, hanem rengeteg finomságról is szól, a sült gesztenyétől kezdve a lángoson át a forró italokig minden hívogatja az embert. A finom meleg tea, a forrócsoki vagy éppen forralt bor mellett a karácsnyi vásárok állandó szereplője a krampampuli is. De vajon mit rejt ez a mókás elnevezés? Honnan ered? Igaz, hogy ha eredeti krampampulit szeretnénk készíteni, azt meg is kell gyújtani? Na de hogyan? Erről szól cikkünk, melyben egy hagyományos elkészítési eljárást is bemutatunk, érdemes hát velünk tartani!

Krampampuli, a karácsonyi vásárok nélkülözhetetlen szereplője

Az ördög itala

A krampampuli, más néven az ördög itala mára egy gyűjtő elnevezés lett, nevezik így a meleg, alkoholos, fűszeres italokat, a forralt bort, de az alkoholmentes, aszalt gyümölccsel megszórt, gyerekeknek készült fűszeres teát, sőt még a vizezett, felmelegített almalevet is. A hagyományos krampampuli azonban egy édes, cukrozott, alkoholos ital, melyet a fogyasztás előtt rövid időre meg is gyújtanak.

Története

Ez a vicces elnevezésű finom téli innivaló a 19. század óta létezik nálunk. Az egyik feltételezés szerint német közvetítéssel érkezhetett hazánkba, míg mások szerint inkább olasz eredetű. Az olaszok saját verziójukba grappát, azaz törkölypálinkát tesznek, de náluk kerülhet bele méz, sőt, akár kávé is. A cukrot csakis süvegcukor formájában adják az italhoz, nem hagyományos kristálycukorként. Neve feltehetően a crampus, azaz ördög szóból származik, ezért is szokás az ördög italaként nevezni.

Az eredeti elkészítési mód

A hagyományos elkészítési mód igen különleges, nem sok helyen készítik ma már így a krampampulit. Az eredeti recept szerint egy tűzálló, öblös tál kell hozzá, melynek a tetejére rács kerül. A tál aljára felaprított fügét, datolyát, mazsolát, szőlőt, kandírozott narancshéjat, aszalt szilvát és szentjánoskenyeret raknak. A tál tetejére helyezik a fém rácsot, amire egy kiló, narancshéjon ledörzsölt süvegcukrot tesznek. A halomba rakott cukrot cukornádrummal leöntik, majd fidibusszal meggyújtják. Amíg a szesz kiég, a cukor felolvad és belecsepeg a tálba. Amikor a folyamat véget ért, a rácsot eltávolítják, és a tálba öntik az előzőleg citromhéjjal, fahéjjal és szegfűszeggel felforralt fehérbort. Két liter nedűhöz adnak egy liter teát, és két, frissen facsart narancs levét. Végezetül egy frissen facsart citrom leve kerül bele, majd néhány percig állni hagyják, jól elkeverik, és poharakba szedik a forró italt.

[eadvert]

A karácsonyi készülődés fontos kérdése a menü kitalálása, ami sosem könnyű feladat, hiszen általában a családtagok más-más ételre vágynak. Ha nem sikerül megegyezni, nagy segítség lehet az ebéd házhoz rendelés, így mindenki kiválaszthatja kedvenc ételeit. Az Interfood ebben az évben is készül finom ünnepi fogásokkal, érdemes figyelemmel kísérni az étlapot!

(X)

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink