Ha popcorn helyett fasírtot árulnának a mozikban, az is népszerű lenne – vallja Semsei Rudolf, aki több étterem és egy partiszerviz többségi tulajdonosaként vágott bele a street foodba, pontosabban a fasírtba. Izgalmas ízeket kínálnak a Fasírt Kitchenben háromdekás, roppanós golyók formájában.

Velő a fasírtban

Szállodaigazgató szerettem volna lenni, legalábbis akkor, amikor az általános iskolában megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek. Elvégeztem a Gundel szakközépiskolát, majd a vendéglátó-ipari főiskolát, mellette felszolgálóként és bankettfőnökként dolgoztam. Bár szállodaigazgató nem lett belőlem, 21 évvel ezelőtt megalapítottam a Budapest Party Service-t, majd öt évvel később az éttermi szektorba is bekapcsolódtam. Sokkal nehezebb terület, mint azt valaha gondoltam volna – meséli Semsei Rudolf, akit a kezdeti kudarc egyáltalán nem tántorított el az éttermek világától. Kitartásának és elszántságának köszönhetően ma már hat VakVarjú étterem, a Budapest Party Service, három rendezvényhelyszín és két önkiszolgáló étterem többségi tulajdonosa. A cégcsoport legnagyobb cége változatlanul a party service, 2018-ban 860 rendezvényen 170 000 főt láttak vendégül.

A kíváncsiság és az alkotókedv Semsei Rudolf életének egyik fő mozgatórugója, boldogan kóstolt bele a street foodok világába. – Rengeteg hamburgerező és kolbászos van az országban, nem értettem, hogy miért nem próbálta még senki a fasírtot. Minden generáció imádja, gyorsan el lehet készíteni. Nincs olyan család, ahol ne kerülne az asztalra, akár pogácsa, akár töltött őzgerinc formában. Szerintem, ha a mozikban popcorn helyett fasírtot árulnának, ugyanolyan népszerű lenne, mi magyarok biztosan ezt választanánk. A Fasírt Kitchen igen jól indult, februárban nyitottunk, és mondhatom, hogy nagyon jók a visszajelzések.

Velő a fasírtban

Velő a fasírtban
Fotó: Vidék íze/Kállai Márton

[eadvert]

A háromdekás, roppanós fasírtgolyók ízvilága közel egyéves kísérletezésnek és kóstolgatásnak köszönhető. Míg a halas verzió nem vált be, ezért fel sem került az állandó étlapra, addig a kacsamelles, a szarvasgombás marha és a velős változat mágnesként vonzza a vendégeket. Nem csak fasírtot lehet kapni, a magyaros ételek és ízek viszik a prímet. A külföldiek semmi pénzért nem mondanának le a gulyáslevesről, ahogyan a marhaoldalasra is boldogan rácuppannak. A változó napi ajánlatban helyet kap a túrós csusza, a brassói, a változatos krémlevesek, a BBQ csirkeszárnyak, főzelékek, az IPA sörös kolbász. Ha valaki fasírtburgerre vágyik, az hamburgerzsemlében kap hat darab fasírtgolyót csalamádéval. – Akár gyerekkoromban, ilyen volt a mi hamis, házi hamburgerünk – nosztalgiázik a 45 éves tulajdonos, aki azt is elmondja, hogy házi ketchupot kínálnak a vendégeknek, ami aszalt paradicsomból, kápiapaprikából és sűrített paradicsomból készül. A séf, Tóth Balázs itt szabadon szárnyalhat, 19 évig dolgozott a pesti VakVarjú étteremben, új kihívásra vágyott. Sörös-mustáros és citrusos-majonézes szósszal tarkította a mártogatósok kínálatát, de azt is elárulja, mitől jó a jó fasírt. – Ha sok kenyér van benne, akkor tocsogós lesz. Mi csak pankómorzsát teszünk bele, és nem egész tojást, hanem a tojásnak csak a sárgáját. Pankómorzsában forgatjuk meg, és hat percig sütjük. A golyókat fagyiskanállal adagoljuk, hetente 30003500 fasírtot készítünk. A rakott krumpliért szinte megőrülnek a vendégek, pedig csak apró trükköktől lesz felejthetetlen. A hagymát és a kolbászt külön-külön lepirítjuk, mielőtt egymásra rakjuk a hozzávalókat. A kolbász zsírját összekeverjük a tejföllel, ezt pedig a szeletekre vágott főtt tojással, így nem lesz sem száraz, sem zsírban úszó a krumpli – avat be a kulisszatitkokba Balázs.

Velő a fasírtban

Velő a fasírtban
Fotó: Vidék íze/Kállai Márton

Az már nem is kérdés, hogy a főzelékeket nem rántással, hanem önmagával sűríti, és általában tejben főzi meg az alapanyagokat, mint a zöldborsót vagy a krumplit. A zöldborsófőzelékbe petrezselymet is tesz, hogy szép színe legyen, a krumplifőzeléket pedig ecet helyett dijoni mustárral savanyítja. Nem csak az ételek, az enteriőr is vonzó, van helye a gegnek is, két bicikli lóg a falon, a kerekek egy-egy „o” betűt formáznak: Good Food. Semsei Rudolf négy gyermek édesapja, a családos vendégek igényeit minden étterem kialakításánál maximálisan figyelembe veszik. Nemcsak az árak, hanem a kényelem szempontjából is. A Fasírt Kitchennel a 30-as, 40-es korosztályt célozták meg, de szombat délelőttönként kisgyerekes családokkal van tele az étterem, péntek és szombat éjjel pedig a bulizó fiatalok ugranak be egy-egy finom falatra. Hogy lesz-e folytatása a fasírtnak Semsei Rudolf életében, talán nem is kérdés.

Pontytól a bablevesig – József Attila kedvencei

Étterem lett a kisvasút váróterméből

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.