Borsmustáros retekkrémleves

Két vöröshagymát meghámozunk, apróra kockázunk. Kevés zsiradékon pici sóval átlátszóra pároljuk. A retek zöld leveleit lecsavarjuk, megmossuk, leszárítjuk, és durvára felvágjuk. Rádobjuk a hagymára. Hozzákanalazzuk a mustárt, egy percig sütjük együtt. Öntünk hozzá 5-6 deci vizet, és elkezdjük főzni. Ha felforrt, hozzáöntjük a tejszínt, és jól kiforraljuk. Ha már jó puhák a reteklevelek, akkor merülőmixerrel krémesítjük a levest. Megkóstoljuk, szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Ha hígnak találjuk, akkor kis keményítőt hideg vízben elkeverünk, és besűrítjük vele.

Összeaprítjuk a maradék vöröshagymát. Kevés vajon vagy olívaolajon megdinszteljük egy serpenyőben. Közben két-három csokor retket megtisztítunk, és kisebb cikkekre felvágjuk (a maradék retket elrágcsálhatjuk főzés közben). Rádobjuk a megpárolt hagymára, sózzuk, és csak addig forgatjuk közepes tűzön, míg kicsit el nem veszíti a színét. Levesszük a tűzről, és beleforgatunk egy jó nagy marék rukkolát. Tányérokba szedjük a levest, és mindegyikre halmozunk egy-egy nagy adag rukkolás retket.

Tésztasaláta marinált retekkel

kaloria 190 CAL
ido 25 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.