Gyömbéres-csilis csirkeraguleves

Kevés olajon üvegesre dinszteljük a két finomra vágott vöröshagymát. Feldaraboljuk a csirkét, rádobjuk a párolt hagymára, és erős lángon körbepirítjuk rajta úgy, hogy itt-ott kicsit meg is piruljon a szárnyas bőre. Öntünk rá kevés vizet, és elkezdjük főzni.

Közben sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a lébe a lesúrolt, félbevágott gyömbért, belekarikázzuk a csilit. Ha már jó félig megpuhult a hús, akkor tesszük hozzá a kockákra vágott zöldségeket, petrezselyemgyökeret, pár perc múlva a szintén felkockázott zellert és sütőtököt.

Adunk még hozzá vizet, ha szükséges, sózzuk, és készre főzzük. Ekkor dobjuk csak bele a nagyon kicsi rózsákra szedett brokkolit, azzal már csak egy percet főzzük.

Húsos raguval töltött lepényke – pirog

Paradicsomos zúzaraguleves

kaloria 220 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.