Kacsasült zöldalmás lencsével

  1. A kacsához melegítsük elő a sütőt 240 fokra. A nyakát és szárnyát tegyük félre, a felesleges hájat távolítsuk el, majd mindkét szárnyast tegyük a pecsenyesütő tepsi rácsára, és egyenletesen szurkáljuk meg villával. Keverjük össze a felaprított fokhagymát a citromhéjjal, sóval, borssal, és kenjük be vele kívül-belül a szárnyast. A fűszernövényt és a négyfelé vágott citromot rakjuk a kacsa belsejébe. Addig süssük, hogy puha, piros legyen, és a beleszúrt hústű nyomán tiszta nedv szivárogjon – ez kb. 1 órát vesz igénybe. Ha megsült, várjunk, amíg kihűl, majd vágjuk négyfelé, távolítsuk el a gerincet, és tegyük félre. Közben egy fazék vízben tegyük oda a lencsét, forraljuk fel, majd takarékon, fedő alatt főzzük puhára, de feszesre. (Barna lencse esetében ez az idő kb. 20 perc, zöldnél 25-40 perc.) Ha megfőtt, vegyük le a tűzről, és tegyük félre. Tálaláskor egy nagy hőálló tálban keverjük össze a lencsét a felszeletelt kacsával, fedjük le alufóliával, és tegyük 200 fokra (gázsütő 6-os fokozat) előmelegített sütőbe, míg bugyogni kezd és felforrósodik (kb. 25 perc).
  2. Magas falú, nagy serpenyőben olvasszuk fel a vajat, és takarékon, időnként megkavarva pároljuk benne puhára a kockára vágott hagymát, sárgarépát és zellert. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát, a fahéjat, a köményt meg a hámozott, kockára vágott zöldalmát, és főzzük 1-2 percig. Tegyük bele főzőlevével együtt a lencsét, a húslevest, az összevágott petrezselyemzöldjét és a reszelt citromhéjat. Fedjük le, és takarékon főzzük, amíg az ízek összeérnek (kb. 5 perc). Ízesítsük sóval, borssal, és szükség szerint igazítsunk bátran a fűszerezésen. Eddig a pontig mind a lencse, mind a kacsa egy nappal előbb is elkészíthető, és külön-külön a hűtőben tárolható.

Májas gerslivel töltött kacsa

Töltött kacsacomb hagymás tört burgonyával

kaloria 1110 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

6 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.