Forrás: Pásztor Tünde

Lassan sült malaccsászár párolt káposztával és burgonyás gőzgombóccal

  1. Bedörzsöljük az egészben hagyott húsdarabot sóval, borssal, őrölt vagy egészben hagyott köménnyel, egy-két gerezd zúzott fokhagymával. Belerakjuk egy kis tepsibe, öntünk alá egy deci vizet és 10 dkg olvasztott zsírt. Alufóliával szorosan lezárjuk. 100 fokos sütőbe tesszük, és körülbelül hat órán át sütjük. Levesszük róla a takarást, felemeljük a sütő hőmérsékletét 180 fokra, és addig sütjük, míg kicsit meg nem pirul a teteje. Tálalásnál vastagabb szeletekre vágjuk.
  2. A gőzgombóchoz felfuttatjuk az élesztőt egy kis langyos, cukros vízben, majd hozzáöntjük az átszitált liszthez. Hozzáadjuk a többi belevalót: a krumplit, a sót, a finomra vágott petrezselymet, az elmorzsolt majoránnát, és annyi langyos vizet, hogy közepesen lágy tésztánk legyen. Jól kidagasztjuk. Letakarjuk, hagyjuk megkelni. Gombócokat formázunk belőle. Egy párolóedényt kizsírozunk, belerakjuk a gombócokat, és vízgőz felett körülbelül 20 percig pároljuk. Kockára vágjuk a káposztát és a vöröshagymát. Kevés zsiradékra dobjuk, roppanósra pároljuk a kakukkfűvel együtt. A végén hozzáadjuk a felaprított petrezselyem zöldjét, és sózzuk.

Ropogós, kötözött malacpecsenye

Savanyú lencse mustáros malacsülttel

Kockás malacpecsenye póréhagymás lencsével

kaloria 870 CAL
ido 450 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.