Majonézes kukoricasaláta színes zöldségekkel

A KUKORICASALÁTA

  1. Sós vizet forralunk, pár perc alatt megfőzzük a friss vagy a fagyasztott kukoricát. Leszűrjük, hagyjuk kihűlni. Héjastul megfőzzük a burgonyát, megvárjuk, hogy legalább langyosra hűljön, utána meghámozzuk, kockára vágjuk. A kicsi uborkákat vékonyan meghámozzuk, majd szintén felkockázzuk. A paprika csutkáját, magjait kiszedjük, majd a zöldséget felaprítjuk. A kukoricát, a krumplit, az uborkát és a paprikát összeforgatjuk egy nagy tálban. Egy másik edényben összekeverjük a majonézt a tejföllel, kicsi sóval, borssal, cukorral, pár csepp citromlével ízesítjük. Ráöntjük a zöldségekre, jól átkeverjük, és hűtőszekrényben legalább egy órát pihentetjük, hogy összeérjenek az ízei. Petrezselyemmel megszórjuk.

VILLÁMGYORS HÁZI MAJONÉZ

  1. Egy befőttesüvegbe vagy egy magas falú edénybe ütjük az egész tojást. Ráöntjük az étolajat. Csipetnyi sóval, cukorral, egy kávéskanálnyi mustárral, ugyanennyi citromlével ízesítjük. A botmixert beleállítjuk az aljára, és anélkül, hogy különösebben mozgatnánk, beindítjuk. Amikor már alul szépen besűrűsödött, lassan emeljük felfelé, míg szépen ki nem keményedik az egész massza. Megkóstoljuk, és ízesítjük még a majonézt, ha szükséges.

Kaszinótojás

23 köret, hogy könnyebb legyen megtervezni a hétvégi menüt

kaloria 310 CAL
ido 35 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.