Mákbolond

Varga Ferencné régi kedves levelezőnk, sok jó receptet kaptunk már tőle. Most remek süteményreceptet írt.

Habosra keverjük hat tojás sárgáját három evőkanál cukorral. Hat tojásfehérjét habbá verjük a másik három evőkanál cukorral, majd több részletben beledolgozzuk a habba a cukros tojássárgáját a hat evőkanál liszttel együtt. Közepes tepsiben, egymás után két vékony lapot sütünk a masszából.

A mákos tésztát ugyanúgy készítjük el, mint a piskótát, csak liszt helyett darált mákot használunk. Egy lapban megsütjük ugyanabban a közepes méretű tepsiben, amelyben a sima piskótát sütöttük.

Ha kihűlt, kis kockákra vágjuk. Összekeverjük a szilvalekvárral és egy evőkanál rummal. Betöltjük a két piskótalap közé. A marcipánt két fólia között kinyújtjuk. A vajat habosra keverjük a porcukorral, és vékonyan megkenjük vele a tészta tetejét, rásimítjuk a marcipánréteget. Kijelöljük a kockák helyét, és pici mákkal, pár levélke mentával díszítjük.

TRÜKK

Hétköznapra a drága marcipán helyett nagyon jól megteszi a filléres cukormáz (porcukor citromlével elkeverve), esetleg simán megszórhatjuk porcukorral.

Mákos nagykalács

Mákos palacsinta citromkrémmel

kaloria 250 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

6 személyre

Ajánlataink