Forrás: O. Horváth György

Pulykakoszorú gyümölccsel, tésztában sült tésztával

Szép, és nem bonyolult. Ez a cél egy karácsonyi vacsorán. Meg hogy finom is legyen. Nos, erre a célra éppen megfelel egy piros, fonott húskoszorú, egy lila sült tészta és egy csomó édes-savanyú, karamelles gyümölcs némi szegfűszeges beütéssel.

  1. Az ételt a pulykamell csíkozásával kezdtem, amelyeket aztán bepácoltam az édes és csípős paprikakrém, két kanál őrölt paprika, 2 gerezd szétnyomott fokhagyma, fél citrom leve és némi olaj keverékébe. Félóra múlva – ez alatt kifőztem a spagettit, megtisztítottam a gyümölcsöket – egy vékonyabb, de azért alakját tartó drótra felfűztem a csíkok végét, majd befontam velük a drótot. Hajlítottam rájuk egy-egy kampót, s készen is volt a környárs, mely mehetett a közepes parázsra. 5-5 perc egyik, majd másik oldalon, s készen is volt a hús! A narancsokat karikára, az ananászt hosszú szeletekre vágtam. Szegfűszeget szurkáltam beléjük, s mehettek is a hús mellé a grillre a félbevágott, bazsalikommal megszórt, majd füstöltsajt‑szeletekkel borított paradicsomokkal együtt. A kifőtt spagettit villára tekertem – nem kell sem a vizéhez, sem a leszűrt tésztához olajat adni, mert itt a lényeg az, hogy ragadjon kissé –, s belemártottam a sóból, két tojásból, 10 dkg lisztből és a céklaléből álló, sűrű palacsintatésztába.
  2. Aztán mehetett a bográcsban fortyogó olajba. Nagyjából két-három perc alatt készre is sül a tésztában a tészta. Fiaim kedvence, ezért bunda nélkül is sütöttem néhány kisebb tésztagombócot, egyiket kicsit, másikat tovább, s így nemcsak fehéres, de barna és ropogós köret is készült a fogáshoz. Vörösbor, félédes, zamatos fehérbor is illik ehhez a sokízű és sokszínű ételhez.

Egészben sült pulykamell áfonyás kalácspudinggal

Pulykamelltáska padlizsánnal

kaloria 860 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.