A tojásrántotta egyszerű és nagyszerű étel, akár reggelire, akár vacsorára. Azonban van néhány hiba, amit könnyű elkövetni az elkészítésekor. Mutatjuk, mik ezek.

3 hiba, amit rántottasütés közben elkövethetsz

Helytelenül tárolod a tojást

Az első lépés a tojások megfelelő tárolása a hűtőszekrényben. A tojástartó doboz nem csak azért jó, mert, ha abban tartjuk a tojásokat, nem éri őket baleset, nem repednek meg, hanem a különböző szagoktól is védi őket. Ugyanis, ha a tojást az erős szagú élelmiszerek mellé rakjuk, a héján keresztül is beszívja a szagukat. A másik fontos dolog pedig az, hogy a tojásokat a hűtő belsejében kell tartani. A hűtőajtó polcai nem alkalmasak erre, még akkor sem, ha gyárilag tojástartó lett rajtuk kialakítva, mert itt túl meleg van és a tojás könnyen megromolhat.

A tál oldalán töröd a tojást

Sokan a tál belső oldalán törik fel a tojást. Ez egy egyszerű mozdulat, de nem praktikus, ugyanis így kerül bele a legkönnyebben a héj az ételbe. Akármilyen finom is lesz a rántotta, hamar elmegy tőle a kedvünk, ha ropog a fogunk alatt. Tehát ne a tálon törjük meg a tojást, hanem egy sima felületen és lehetőleg középtájon, mert az a leghatékonyabb.

Túl gyorsan sütöd a tojást

A rántotta gyorsan elkészíthető étel, de sokan még így is megpróbálják felgyorsítani a folyamatot, például úgy, hogy egyenesen a serpenyőbe rakják a tojást, pedig ahhoz, hogy finom legyen, fel kell verni, tényleg csak néhány perc és egy plusz tál, de megéri. A másik ilyen hiba, ha túl magas hőfokon sütjük a tojást, hogy gyorsabban kész legyen. Pedig az odaégett rántotta nem éri meg azt az egy-két perc spórolást.

Így született meg a Holstein-szelet

6 tipp a tökéletes hollandi mártáshoz

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.