Az idén szerencsére remek a paradicsomtermés, örülhetnek a kiskerttulajdonosok, mert bőven van mit szüretelni. Amit meg nem eszünk meg frissen, érdemes elrakni, többek között azért is, mert nem csak a nyers, de a főtt paradicsom is tele van antioxidánsokkal

Érdekességek a paradicsomról

A paradicsom a burgonyafélék családjába tartozik, rokona a burgonya, a paprika és a padlizsán.

Őshazája Közép- és Dél-Amerika, a kontinens felfedezése után került Európába. Első leírásai a 16. század közepéről, Olaszországból származnak. Eleinte dísznövényként tartották. Nagyobb arányú termesztése csak a 19. század végén indult meg Magyarországon.

Olaszországban ma is aranyalmának (pomodoro) hívják, mivel a sárga színű változata érkezett először a kontinensünkre. Németül kezdetben a szerelem almájának (Liebesapfel) nevezték, mivel azt gondolták róla, hogy bódító hatással bír (de hívták perui almának vagy a paradicsom almájának is). Azték neve xitomatl volt, végül is Európa nyugati felében az ebből keletkezett Tomate, tomato lett a ma is leggyakrabban használt neve.

Sokáig mérgezőnek tartották a termését, mivel a zöld, éretlen bogyók szolanin nevű mérgező vegyületet tartalmaznak. A teljesen érett zöldségben azonban már nem található meg.

A fogyókúrázók nyugodtan fogyaszthatják: 93 százaléka víz, energiatartalma alig van (csupán 20 kilokalória tíz dekánként). Viszont sok benne a C- és E-vitamin, a kálium, a magnézium, a kalcium és a nátrium. Nagy mennyiségben tartalmaz egy likopin nevű antioxidánst, amely több kutatás szerint rákmegelőző hatású (és szerencsére a főtt paradicsomszószban még több van belőle, mint a nyersben, tehát télen-nyáron rendelkezésünkre áll ez a remek „étrendkiegészítő”).

Ma már nagyon sokféle méretben, színben és formában termelik. Van ribizli-, cseresznye-, körte-, szőlő-, datolyaparadicsom, a színe is lehet a megszokott piroson kívül sárga, narancssárga, lila, fekete, fehér, sőt van olyan fajta, amely éretten is zöld színű.

Színes paradicsomtorta csípős padlizsánraguval

Nagyon sajtos paradicsomos padlizsán tepsiben

Csirkecomb paradicsommal, padlizsánnal, olívabogyóval, kapribogyóval

Piros pesztós tészta dióval

Paradicsomleves

Sókéregben sült csirke burgonyás-paradicsomos töltelékkel

Rizs bazsalikomos paradicsommártásban, zöldbabbal és cukkinivel

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.