Hogyan ültessük? Szükséges e évente metszeni? Milyen fajtából választhatunk? Szezonja van a cseresznyének, de mindent tudunk a termést adó cseresznyefákról?

Így gondozd a cseresznyefát!

Az ültetés trükkje!

A cseresznyefa esetében azt javasolják, hogy egyetlen fát ne ültessünk kertbe, mert kevés termést fog hozni. Mivel nem önbeporzó gyümölcsfáról beszélünk, így minimum 2-3, azonos időszakban virágzó cseresznyefa kerüljön a kertbe, vagy az udvarra. Gyakori hiba, hogy valaki kisebb helyet hagy a fának, mintamennyire annak szüksége van. Egy 7 méter magasra megnövő cseresznyefára, legalább 10 méter átmerőjű körrel számoljunk. Igyekezzünk olyan helyre ültetni, ahová napközben folyamatosan odasüt a nap, és jó a vízelvezetés. Virágai mínusz négy fokon fagynak el, míg gyökérzete kiemelkedően levegőigényesnek számít.

Metszéstől a szüretelésig

Figyeljünk arra is, hogy ültetéskor az oltóág 5 centivel a talaj felett legyen. Már ültetéskor is érdemes metszeni a gyümölcsfát. A cseresznyefák esetében az első öt éve után javasolt visszavágni a korona magasságát. Minden szüret végeztével, úgynevezett ritkító metszést hajtsunk végre, ez az időjárástól és a virágzástól függően eshet júliusra, vagy augusztusra. Ügyeljünk arra, hogy a vágási felület ferde legyen. Sokan esnek abba a hibába, hogy korábban szüretelik le az éretlen cseresznyét, bízva abban, hogy az majd beérik. Csakhogy a cseresznye nem utóérő, ezért az idő előtt leszüretelt gyümölcs nem fog tovább pirosodni és érni a konyhánkban.

A cseresznyefák fajtái

  • A Bigarreau Précoce Bernard egy május közepén érő, ropogós cseresznye fajta.
  • Szintén májusban érik a Bigarreau Burlat cseresznye, aminek igencsak magasra nő a koronája.
  • Jól bírja a hideget a Guigne Early Rivers, melynek lombjai erősen szétterülnek. Lédús, kimagaslóan édes cseresznyéről beszélünk, amit azért is kedvelnek, mert nem jellemző a termésre, hogy kettérepedne.
  • Bigarreau Stark Hardy Giant júniusban érő cseresznye. Leginkább sötétpiros színéről ismert, és remek porzó, így ideális több cseresznyefa mellé.
  • Évente kell metszeni a Bigarreau Van cseresznyefákat. Szintén júniusban érik meg a termése, mely a többihez képest valamivel apróbb.

Receptek cseresznyével:

Cseresznyés túrógombóc

Cseresznyés-meggyes rácsos

Francia cseresznyés lepény

[eadvert]

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.