A friss spárga is a tavasz, nyárelő örömei közé tartozik. Ha kapunk, nyugodtan együk hetente többször is, hiszen ezt az ízt és állagot az év többi felében nem tudjuk megkapni, sem a fagyasztott, sem a konzervspárga nem hasonlítható a frisshez. Adunk pár rém egyszerű és gyors receptet, vasárnap köret, hétköznap egy salátával főfogás.

Pofonegyszerű spárga, főételnek vagy köretnek

Pár jó tanács:

– Fontos, hogy friss legyen a spárga. Ha a sípok kornyadoznak, fonnyadtak, ne vegyük meg, túl nagy lesz a veszteség, és nem is lesz jóízű a végeredmény.

– Megmossuk a sípokat, majd letörjük a fás végét. Ez úgy 2-3 centi lesz. Bal kézbe fogjuk a sípot, a jobbal megfogjuk a végét, és ahol el akar törni, ott eltörjük. Ott akar majd törni, ahonnan már fás.

– A fás végeket nem dobjuk ki. Alaplevet főzünk belőle, remek lesz levesekhez, mártásokhoz.

– A zöld spárga esetén már készen is vagyunk, több előkészítést nem igényel.

– A fehér spárgát meg is kell hámozni. Alul vastagabban, majd egyre vékonyabban, ahogy haladunk a csúcsa felé (a rügyet természetesen nem kell hámozni). A legjobb hozzá egy jó minőségű, éles, kézre álló zöldséghámozó. A lehántott héj mehet szintén az alaplés fazékba.

– Létezik egy klasszikus spárgafőző edény, hosszúkás, keskeny fazék, ebben állva tudjuk főzni a spárgasípokat. A sípok alsó, szíjasabb része az ízesített vízben fő, a felső, zsenge rész pedig már csak a gőzben, így lesz tökéletes. Ilyen edény kevés háztartásban van. Ha egyben akarjuk párolni a spárgasípokat, és nem tudjuk állítani, akkor vállaljuk, hogy nem lesz tökéletes, vagy alul lesz túl kemény, vagy felül mállékony. Ha daraboljuk a spárgát, egyszerűbb a dolgunk, először a vastagabb részeket dobjuk a főzővízbe, majd ha azok már majdnem puhák, akkor tesszük hozzá a felső részt.

– A főzővizet sóval és pici cukorral ízesítjük. Fehér spárgánál adhatunk hozzá egy kevés citromlevet, jobb íze lesz. Zöld spárgánál pedig egy csipet szódabikarbónát, így nem fakul ki a spárga színe.

Fokhagymás-citromos sült spárga
Hozzávalók:
25 dkg zöld spárga
25 dkg fehér spárga
3 gerezd fokhagyma
1 kezeletlen citrom
olívaolaj
1 kávéskanál cukor

Megtisztítjuk a spárgákat. Sós vizet forralunk pici cukorral. Beleállítjuk a sípokat, és addig főzzük, míg roppanósra nem főnek. Leszűrjük, hagyjuk kicsit szikkadni.

Egy nagy serpenyőben felforrósítunk egy-két evőkanál olívaolajat. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és egy percig sütjük. Végül az ízesített olajba fektetjük a leszárított spárgasípokat, és pár perc alatt megsütjük (közben egyszer-kétszer forgatjuk). Ha kész, kis citromlével meglocsoljuk (ha szeretjük, reszelhetünk rá citromhéjat is).

Parmezános spárga
Hozzávalók:
25 dkg zöld spárga
25 dkg fehér spárga
10 dkg reszelt parmezán
olívaolaj
1 kávéskanál cukor

Sós, pici cukorral ízesített vízben roppanósra főzzük a megtisztított spárgákat. Leszűrjük, lecsöpögtetjük, papírtörlővel szárazra töröljük. Először egy kis olívaolajban, majd reszelt parmezánban megforgatjuk. Olívaolajjal lekent sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, és 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt rá nem olvad, és halványan meg nem pirul.

Baconbe tekert spárga
Hozzávalók:
25 dkg zöld spárga
25 dkg fehér spárga
8-10 szelet bacon
1 kávéskanál cukor

ós, pici cukorral ízesített vízben roppanósra főzzük a megtisztított spárgákat. Leszűrjük, lecsöpögtetjük, papírtörlővel szárazra töröljük. Pár sípot összefogunk, betekerjük egy-egy szelet baconbe. Sütőpapíros tepsire rakjuk, és 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a bacon ropogósra nem pirul.

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink