A római köménynek annyira jellegzetes az aromája, hogy még a gyakorlatlan kóstolók is rögtön megérzik, hogy valami furcsa fűszer került az ételbe. Mély, füstös íze rögtön az Ezeregyéjszaka csodás világába repít bennünket. Érdemes vele összebarátkozni, egy-egy csipetnyi belőle új dimenzióba emeli a megszokott ételeinket.

Római kömény: füstös íze elvarázsol

A római kömény (Cumini cyminum) Főként a Közel-Keleten és Észak-Afrikában elterjedt fűszer, de az egész világon bőkezűen használják. A legrégebbi ételízesítők közé tartozik, már az ókori Egyiptomban is kedvelték. Kicsit világosabb, de nagyon hasonlít a külseje a nálunk is jól ismert és gyakran használt köményhez (Carum calvi).

Angol neve cumin, és mivel ez nagyon hasonlít a magyar kömény szóra, sajnos gyakran rosszul fordítják, és kömény lesz belőle római kömény helyett. Pedig a két fűszer aromája teljesen más, egymással nem helyettesíthetőek.

A római kömény íze igen jellegzetes, mély, füstös, mással nem összetéveszthető. Több világhírű fűszerkeverék is tartalmazza, például a garam masala,
A magyar konyha ritkán használta, viszont ma már nálunk is szinte nap mint nap találkozhatunk vele. Ezzel fűszerezik többek között a minden gíroszosnál kapható falafelgolyókat, a hummuszt (csicseriborsókrém) vagy a készen kapható chili con carne fűszerkeveréket is.

Egy-egy késhegynyi belőle nagyon jól elmélyíti a magyaros ételeket: a pörköltöket, a lecsót, a hüvelyesekből készített leveseket. Jól illik a csilipaprika, a gyömbér, a koriander mellé.

Pár étel, melyekben fontos szerepet játszik a római kömény:

Római köményes batátafőzelék pirított kelbimbóval

Barna rizses céklafasírt fehérbab-krémmel

Csicseriborsó-saláta zellerrel, zöldségekkel

Vegán csilis bab

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.