Diós-ribizlilekváros szelet

A tatai Hornok Magdolna a következőket írta receptje mellé: „Első olvasatban talán kicsit bonyolultnak tűnik, de megéri a fáradságot, mert mindig nagy siker”. Nagyon jó vendégváró, jó előre elkészíthető, és ha véletlenül marad, jól fagyasztható.

  1. Összegyúrjuk a linzertésztát a hozzávalókból. Hűtőszekrénybe tesszük 1-2 órára. Utána kinyújtjuk, és egy sütőpapírral bélelt nagy, 38 × 30 cm-es tepsibe tesszük. Megkenjük körülbelül 30 dkg ribizlilekvárral. Elkészítjük a diós habot: a tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral és a citromlével, majd belekeverjük a darált diót és a citromhéjat. A lekvárral megkent omlós tésztára kenjük. Meghintjük a 8 dkg hosszúkásra vágott dióval. 190 fokos sütőbe rakjuk, majd a hőmérsékletet 170 fokra visszavéve sütjük meg.
  2. A szokásos módon összeállítjuk a vizes piskóta tésztáját a hozzávalókból. Egy ugyanakkora tepsibe, mint amekkorában az omlós tésztát sütöttük (38 × 30 cm), papírt terítünk, beleöntjük a masszát, és 180 fokon ezt is megsütjük. A megsült és kihűlt linzerre egy ugyanakkora méretű tepsit (esetleg deszkát) teszünk, és megfordítjuk. Így a linzertészta lesz felül, amit megkenünk 30 dkg ribizlilekvárral. Erre ráfordítjuk a kihűlt piskótát, majd az egészet egy másik tepsi segítségével visszafordítjuk. Hosszúkás szeletekre vágva tálaljuk.

Bécsi ribizlis

Ribizlis egrespite

kaloria 305 CAL
ido 205 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.