Sütőtökös mákos

A hódmezővásárhelyi Kérdő Mártonné nagymamájától örökölt receptje a kezdő háziasszonyok álma: nemigen lehet elrontani. Nem baj, ha szakad a tészta, a tepsi majd összetartja a süteményt. A sütőtök nyersen kerül bele, együtt sül majd a többivel, így különlegesen szaftos lesz a végeredmény.

  1. A sót a langyos vízben feloldjuk, és a tésztához szükséges anyagokat összegyúrjuk. Rétestészta keménységű tésztát kell kapni. A tésztát négy egyenlő részre osztjuk, cipókat formázunk belőle, és pihentetjük, amíg a tölteléknek valót elkészítjük. A meghámozott és kibelezett tököt felszeleteljük 2-3 mm vastag érmékre (a hosszúkás kanadai tököt félbevágjuk, kikaparjuk a magokat, a feleket hosszában hat csíkra vágjuk, s keresztben vékonyan felszeleteljük). Megolvasztjuk a vajat, és úgy gazdálkodunk vele, hogy jusson majd mindenhová.
  2. Kivajazzuk a nagy gáztepsit. Az egyik tésztát téglalap alakúra nyújtjuk. Mivel rétestészta, széthúzhatjuk kézzel is a tepsi nagyságára. Nem baj, ha véletlenül kiszakad, és az sem, ha néhol vastagabb, máshol meg vékonyabb. A tésztát a szeletelt tök felével beborítjuk. Ezután a rászórunk 10 dkg cukrot, meglocsoljuk vajjal, és meghintjük fahéjjal. Az egészet beborítjuk a következő tésztával. Ezt a réteget is megkenjük vajjal, majd ráöntjük a 15 dkg cukorral elkevert darált mákot, és meglocsoljuk az olvasztott vajjal. Az egészet befedjük a következő tésztával, és erre – az első réteghez hasonlóan – ráhelyezzük a tök másik felét. Végül ráterítjük az utolsó tésztát, megkenjük vajjal, villával megszurkáljuk. Hideg sütőbe rakjuk, 200 fokra melegítjük fel. Bő félóra alatt sül majd meg. Hidegen szépen szeletelhető.

Sütőtökös palacsinta

Sütőtökös húsosfazék tarhonyával

Sütőtökös raguval töltött rántott karaj

 

kaloria 260 CAL
ido 75 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

személyre

Ajánlataink