Magazin
A ropogós friss saláták önmagukban is finomak, de azért jobban szeretjük, ha kerül rá valami ízes öntet is. Sokfélét kapni készen is, de erre is igaz az, amit mindig szoktunk mondani, otthon is elő tudjuk állítani, tartósítószermentesen, pont a szájunk íze szerint, és ráadásul jóval olcsóbb is lesz, mint a készen kapható társaik. Az összeállításuk pedig általában tényleg öt perc.
Ha teljes választékot szeretnénk a kamrában, akkor ideje elővenni a befőző felszerelést, és belevágni a munkába. Az otthon főzött lekvárnak nincs párja. Nem csak azért, mert pont a szájunk íze szerint ízesítjük, édesítjük, alakítjuk, de ebben garantáltan nem lesz semmi olyasmi, amit nem szeretnénk megenni, nincs apró betűs, nemkívánatos összetevő.
Régebben nem múlhatott el a kora nyár rebarbarapite és -kompót nélkül, aztán valahogy eltűnt a szemünk elől ez a savanykás, pikáns ízű zöldségféle. Mára ismét felfedeztük, a reneszánszát éli. Ha hozzájutunk, vigyünk haza belőle egy nagy csokorral, mert csodás desszerteket készíthetünk vele. Illatos eperrel párosítva pedig mennyei.
Nem a hagyományos molnárkalácsra gondolunk, hanem a nem is olyan régen megismert és megszeretett gofrira. Egy időben mindnyájan vettünk ilyen kis elektromos sütőt, használtuk is jó párszor, aztán volt, hogy évekig elő sem vettük. Érdemes előbányászni a spájz alsó polcáról, mert gyorsan mennyei desszertet tehetünk a család elé.
Sosem értettem, miért vesz bárki kész salátaöntetet. A bolti változatnak ugyanis csak hátrányai vannak. Az íze tök mű, és annyi tartósítószer van benne, hogy ha meghalunk, kis szerencsével be se kell majd balzsamozni minket, mert minden bizonnyal nem fogunk lebomlani. Tápérték nulla, a hozzávalókról pedig a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy első osztályúak. Ipari olaj, ipari ecet, kristálycukor, színezék és „E” betűk végeláthatatlan sora egyetlen üvegbe zárva. Ugyan ki akarna ilyet locsolni egy egészségesnek szánt salátára?