Magazin

Augusztusra már garantáltan megérik a szeder és az áfonya is, sokak kedvenc bogyós gyümölcsei. Amellett hogy nagyon finomak (akár nyersen, akár desszertekben), rengeteg jótékony egészségügyi hatással is rendelkeznek. Együnk hát jó sokat belőlük!
Mivel a mustármag is picit barna, picit sárga, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a mindennapos mártás is az eredeti színét viseli. De nem jól gondoljuk, a pikáns szósz alapvetően a kurkumától kapja meg a szép, sötétsárga színét.
Az idén a sok esőnek köszönhetően remek az uborkatermés, a kiskerttulajdonosok szinte naponta szüretelnek. Sok el is fogy egy jó szendvics mellé nyersen ropogtatva vagy a hétvégi rántott hús mellé salátaként, de még így is rengeteg marad. Adunk pár ötletet, hogyan mentsük át a termést az uborkaszegény téli, tavaszi hónapokra.
A kövirózsa nagyon kedvelt növény, ami ráadásul nem is igényel folyamatos odafigyelést. A sziklakertekből nem hiányozhat a kövirózsa, de régen nemcsak lent, hanem bizony fent, a háztetőkön is megtalálhattuk.
A forró nyári napokon nincs jobb desszert egy jó nagy adag jéghideg édességnél. Mint a legtöbb dolog esetében, itt is sokkal jobban járunk, ha nem készen vesszük, hanem magunk állítjuk elő. Garantáltan nem lesz benne ízfokozó, állományjavító, mesterséges ételszínezék, ráadásul – főleg ha nagy a család- jóval olcsóbban jövünk ki, még minőségi alapanyagok használatával is.
Szendvicsek helyett szuper megoldás lehet a wrap, másnéven a tortillatekercs, amibe felhasználhatjuk az előző napi ebéd maradékát, csempészhetünk bele zöldséget, és garantáltan a legválogatósabb gyerek is szívesen befalja!
Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor rossz szagú a mosogató. A zsíros ételmaradékok „illata” egy idő után akár az egész lakásban érezhető, így muszáj tenni ellene. Mutatunk néhány olyan trükköt, amivel megszüntethető és megelőzhető a bűz.
A nagy nyári kánikulában különösen jólesik a jéghideg desszert, sütemény helyett fagyit és jégkrémet eszünk. Errefelé meglehetősen ismeretlen a kulfi, ez az indiai jégkrém, pedig a CNN Travel anno beválasztotta a világ legjobb 50 desszertjébe. Érdemes összeismerkedni vel.

Ezek is érdekelhetnek