A rendes, régimódi háztartásokban mindig volt otthon egy kis házi sütemény, mikor minek volt szezonja. Télen almás, túrós – nyáron meg ami terem a kert végében: ribizlis, meggyes, egreses. Ünnepnapokon habsapkát is kapott, de a hétköznapi, egyszerű tésztás is isteni volt. Ezeket az ízeket keresve megsütöttük a szezon hat legjobb pitéjét, a változatosság kedvéért kereken. Tartsanak velünk, kóstolják meg mindegyiket.
Magazin
Július közepén, végén már megjelenik a piacokon, és jó sokáig, az ősz végéig élvezhetjük a friss, ropogós zöldbabot. Erre is igaz, ami a legtöbb zöldfélére, nagyon egyszerű a fagyasztott termékek használata, de ízben verhetetlen a frissen szedett. Ebből is a szezonjában érdemes jóllakni. Savanykás íze egyébként is jól illik a nyári menükbe.
Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban. Holott egészséges életmóddal és odafigyeléssel elkerülhető lenne ez a probléma. Dr. Lenkei Gábor a világnaphoz kapcsolódóan állapotuk javításában szeretné segíteni azokat, akik már érintettek a cukorbetegségben, másokat pedig abban, hogy elkerüljék ezt.
A friss számunk fő témája a kerti sütögetés. Nagy kerti grillpartinkon többféle sült húst és zöldséget tálalunk a vendégeknek. Ajánlunk mellé hűsítő tortát, és néhány jól szállítható, melegtűrő nyári süteményt. Adunk pár jó ötletet arra is, mit főzzük a sokféle friss zöldségből, mit süssünk a júliusi gyümölcsökből.